Eljött a pillanat, hogy a családi körből elengedjük a legdrágább, legféltettebb részünket, a gyermekünket. Természetesen szeretnénk, hogy zökkenőmentesen beilleszkedjen, és továbbra is biztonságban érezze magát az új környezetben. Nem mondom, hogy mindenható ötletekkel kezelem én is éppen a napokban ezt a folyamatot, mégis remélem, hogy néhány jó ötlet megkönnyíti más anyukák életét.
Azt gondolom, hogy a beszokás sikere nem csak a közvetlen felkészülésben, hanem az egész együttélésben rejlik. A gyermek a szülőktől látja a példát az új helyzetek feldolgozására, illetve tőlük várja a segítségek a problémák esetén.
Felkészülés,
avagy a kezdet a kezdett előtt kezdődik
A felkészülésnek hatalmas szerepe van, vagyis nem az első nap a legfontosabb.
Filmnézés: Első körben szeretnék hálát mondani Bartos Erikának a
Bogyó és Babóca az óvodában című alkotásáért. A történetet ugyan filmen, de napi 5-ször is egymás után megnéztük. Akinek könyvben van meg, úgy még jobb, hisz használja a fantáziáját is, kikerekíti a történetet. A Bogyó és Babóca segített, hogy az óvodai napi rutinra felkészüljünk. Eleinte csak megnéztük, majd azt játszottuk, hogy a csoportjába járó ismerős gyermekek neveit mondtuk a történetbe. Viccelődtünk velük.
Óvoda megtekintése: nem muszáj bemenni, de érdemes elmenni az óvoda mellett, és beszélgetni arról, hogy az óvoda épületében, kertjében mi található, milyen játékok vannak bent.
Beszélgetés: az óvodáról beszélgettünk sokat, például kiket és miket talál majd ott. A beszélgetések rövidek, épp annyi, amit el bír viselni. Amikor nem volt kedve, akkor nem erőltettük.
A jel: A szülői értekezleten megtudtuk az óvodai jelet. Nálunk körte lett. Örültem, mert egészséges gyümölcsről beszélgethettünk. Andor is beleszólt a választásba, így ő vált körtévé. A körte így ősszel már látom, jó választás volt. Még aznap este együtt megettünk egy körtét a következő felkiáltással: Megesszük a jeledet! - ez bejött. Azóta akármikor eszünk körtét, mindig a jelét esszük meg. Még nem tudom, mi lesz nyáron. :-) A jelet sokat használjuk a kézműves időtöltésünk során: színeztük, vágtuk, gyurmáztuk.
Beszerzés: A kezdés előtti napokban beszereztünk pár kelléket az óvodába. Nálunk egy egyszerű kis hátizsák volt a siker záloga. Megbeszéltük, hogy ebbe pakoljuk az enni- és innivalót. Természetesen kapott szandált, hogy legyen benti és kinti is. Végül egy külön italos flakont tettünk félre neki, ami a vásárlás alatt ürült ki. Egy- egy kis tárgy pozitív jelző eszköz lehet az új eseményre.
Összepakolás: Az óvodakezdés előtt délután ismét beszélgettünk a várható eseményről, és közben összepakoltuk a hátizsákot, kellékeket. A másnapi ruhát a gyermek válogathatta össze. Fontos, hogy neki is döntése legyen a helyzetben.
Az első lépések
Óvónő, Dadus: ők a kulcsai az együttműködésnek. Felismerik, hogy mennyit bír a gyermekünk, segítik a beilleszkedést. A gyermek személyiségéhez érdemes választani. Mi nagyon jó csapatba kerültünk. Bevonják Andort a tevékenységbe, de ha bezár, hagyják, hogy egyedül is lehessen. Érzékenyek, és nem utolsó sorban anyai szívemet is ápolják. Ez is fontos!
Közös idő az óvodában: az óvoda első napján mi több órás közös időt töltöttünk el. Valójában hospitáltam. Ha Andor odajött hozzám, elfogadtam a közeledését, de a fal melletti kispadot tudatosan nem hagytam el, nem intézkedtem. Próbáltam láthatatlan lenni.
Első elválás könnyekkel: "Anyának el kell menni a postára" - ezt a mondatot már előző este mondogattam, hogy tudja dolgom lesz majd, míg ő az óvodában játszik. Ez nem jött be, helyette a sarki pékségbe mentem el, miközben Andor sírt. Arra figyeltünk az óvó nénivel, hogy elköszönjek, és elmondjam, hova megyek. Mire visszafelé jöttem, már nem volt sírás, mert az óvónő ötletes játékkal elvonta a figyelmét, és jókedvre derítette. Visszatérve nagy öröm volt. Majd számon kérte a posta felkiáltással beígért legót. Ezután már mehettem a postára, és vehettem legót. Most már tudta, hogy visszajövök. Legót megkapta, otthon rengeteget játszottunk vele. Az első nap sikeres volt!
Második elválás reménnyel: Másnap kozmetikushoz mentem, hogy kötött programom legyen, ne hátráljak meg a szomorú szemek láttán. Olyan jól sikerült a terv, hogy Andorral nem megbeszélve ott is tartottuk a délutáni csendes pihenő idejére. Ő végigcsinálta a rutint, de megkaptam a fekete levest. Reménye a tegnapi napból fakadt, vagyis ebéd után megjövök. Nem jöttem, így kétségbe esett. Anya itt hagyott. A feszültségét szopizásban oldotta fel, majd kicsit nyomott, ütött, amit egyébként nem szokott. Akkor, ott nem lehetett vele beszélgetni, befogta a számat. Nem lettem dühös, rá figyeltem. Neki ez egy komoly megrázkódtatás lehetett. Elmentünk a kedvenc barátjához, Zsuzsihoz a pékségbe. Otthon pedig megfogalmaztam neki, hogy most mérges anyára, mert anya sokáig nem jött. Bólogatott. Megfogalmaztam, hogy most haragszik anyára. Bólogatott. Azt gondolom,
segíteni kell az érzelmeket kimondani.
Az ajtót ő csukja be: Harmadik napon ismét egy kis időt töltöttem az óvodai teremben, a kispadon. Aztán elmondtam, hogy most jön a nagy cuppanós puszi, a pacsi, és becsukja utánam az ajtót. Igen, kikísérhet az ajtóig. Az óvónő megengedi, hogy kialakítsunk egy rituálét, ami biztonságot ad.
Tanulságok az első napokból
- reggeli ébredés után idő az elkészülésre, akár játék
- közös idő az óvodában, de csak hospitálás formájában
- közös elválási rituálé kialakítása, ami humoros, érzelmes
- a napi rutin folyamatos ismétlése
- a saját elfoglaltságunk elmondása
- türelem, hogy a feszült helyzeteket feldolgozhassa a saját módszerével
- megérkezéskor nagy örömmel ölelés, sok simogatás
- képes naptár, de ez már a következő bejegyzés
