2012. szeptember 24., hétfő

IGEN - NEM = Nem anyának szól

A gyermek személyiségfejlődése során 2 éves kora körül eljut a környezet alakíthatóságának arra fokára, hogy önmaga dönthet valaminek a megtörténésben vagy épp meg nem történésében. Ez nagy lehetőség és nagy felelősség egyszerre. Akarom vagy nem akarom.

Egyik este ülök a gyermek ágyán, és azon indul meg a huzavona köztünk, hogy jön-e mesekönyvet nézni. Figyeltem a gyermeket, ahogy ellök magától (nem kellek neki?). Majd mondja, hogy menj innen (szép, még ki is tudja mondani). Végül kimegy a szobából, és megáll az ajtó előtt. Majd sírva visszajön pár perc múlva (na ugye, hogy nekem van igazam). Végül kérlelőn a kezét nyújtja, de nem mozdul, amíg kezét meg nem fogom. Ezzel a gesztussal elértem, hogy odabújt hozzám, és együtt néztük meg a lefekvés előtti mesét.

A zárójeles rész az első gondolatom lett volna, ha nem nézem kicsit kívülről a helyzetet. Így szerencsére, nem ezek a mondatok jutottak eszembe, hanem láthattam egy cseperedő ember önnön vívódását saját döntései között. Nehéz döntés lehet az alvási rituálét megszakítani, mert nem akar lefeküdni, mégis megfelelni anyának. A megfigyelésre szánt idő segített, hogy ne kiabálja, mérgelődjek első körben, hanem a gyermek segélykérésére reagáljak.

Anyabiázis ötlete
- megállni a kritikus pillanatban
- kívülről nézni, mérlegelni a helyzetet
- a gyermek kérésére reagálni
- ha mégis elszakad a cérna, akkor sincs gond. Emlékezz, mi váltotta ki, hogy legközelebb változtathass rajta.